Sajátos nevelési igényű diák rántott ollót és esett iskolatársának szerdán, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban. A megtámadott fiatalt a vállán, a nyakához közel érte a szúrás. A támadásról egy kétségbeesett olvasó számolt be az Origo-nak. Mint kiderült, nem ez volt az első alkalom, hogy a tini osztálytársaira támadt. Korábban már előfordult ugyanis, hogy ki akart ugrani az ablakon, székkel dobálta a többieket, illetve a folyosón azt üvöltötte, hogy kivégzi őket.
„Az incidensnek semmiféle előjele nem volt, az esemény véletlenszerűen történt” – állította az olvasó. Ami aligha lehet igaz annak tükrében, hogy a szülők többször is jelezték korábban, hogy a fiú furcsán viselkedik, de ezek után sem intézkedett az iskola.
Szepesváry László, a gimnázium igazgatója úgy fogalmazott, hogy: „a támadás szó rossz, az nem pontosan írja le azt, ami történt, mert a történet ennél összetettebb” – ugyanakkor több részletet nem kívánt elárulni.
Végül a támadó fiatalt kellett kórházba szállítani: pszichiátriai osztályra került, ahonnan azóta sem engedték haza.