Elképesztően gyengén szerepelt a bahreini Nagydíjon tegnap a franciák csapata. Esteban Ocon csupán a 17., Pierre Gasly pedig a 18. helyen ért célba. Ha ez nem lenne elég, az istállónak további problémákkal kell szembenéznie, jelentősen át kell ugyanis szervezni a technikai részleget azt követően, hogy Matt Harman technikai igazgató, valamint Dirk de Beer aerodinamikai vezető is távozik. Állítólag mindkét szakember még februárban, a Bahreinbe való elutazás előtt nyújtotta be felmondását – írta az f1vilag.hu.
Bár az ilyen esetekben a legtöbb esetben felmondási idejüket kezdik el tölteni a távozó szakemberek, Harmannak és de Beernek várhatóan egy ideig még dolgoznia kell a csapatnál. Olyannyira, hogy Harman jelen volt az évadnyitó helyszínén. Az Alpine egyelőre nem erősítette meg a sajtóhíreket, a csapat szóvivője egy „no comment” válasszal reagált azokra. Az új szezont megelőzően arról szóltak a hírek, legszívesebben Pierre Gasly és Esteban Ocon is távozna a csapattól az idei bajnoki évadot követően. A francia gárdánál tavaly is komoly átszervezések zajlottak, akkor Otmar Szafnauer csapatfőnök mellett Pat Fry technikai igazgató és Alan Permane sportigazgató is távozott.
A formula.hu összeállításával mutatjuk a világbajnokság állását a Bahreini Nagydíj után:
| VERSENYZŐK | CSAPATOK | |||||
| 1. | Max Verstappen | Red Bull/Honda RBPT | 26 | 1. | Red Bull/Honda RBPT | 44 |
| 2. | Sergio Pérez | Red Bull/Honda RBPT | 18 | 2. | Ferrari | 27 |
| 3. | Carlos Sainz Jr. | Ferrari | 15 | 3. | Mercedes | 16 |
| 4. | Charles Leclerc | Ferrari | 12 | 4. | McLaren/Mercedes | 12 |
| 5. | George Russell | Mercedes | 10 | 5. | Aston Martin/Mercedes | 3 |
| 6. | Lando Norris | McLaren/Mercedes | 8 | 6. | Sauber/Ferrari | 0 |
| 7. | Lewis Hamilton | Mercedes | 6 | 7. | Haas/Ferrari | 0 |
| 8. | Oscar Piastri | McLaren/Mercedes | 4 | 8. | RB/Honda RBPT | 0 |
| 9. | Fernando Alonso | Aston Martin/Mercedes | 2 | 9. | Williams/Mercedes | 0 |
| 10. | Lance Stroll | Aston Martin/Mercedes | 1 | 10. | Alpine/Renault | 0 |
| 11. | Zhou Guanyu | Sauber/Ferrari | 0 | |||
| 12. | Kevin Magnussen | Haas/Ferrari | 0 | |||
| 13. | Daniel Ricciardo | RB/Honda RBPT | 0 | |||
| 14. | Yuki Tsunoda | RB/Honda RBPT | 0 | |||
| 15. | Alexander Albon | Williams/Mercedes | 0 | |||
| 16. | Nico Hülkenberg | Haas/Ferrari | 0 | |||
| 17. | Esteban Ocon | Alpine/Renault | 0 | |||
| 18. | Pierre Gasly | Alpine/Renault | 0 | |||
| 19. | Valtteri Bottas | Sauber/Ferrari | 0 | |||
| 20. | Logan Sargeant | Williams/Mercedes | 0 | |||











