A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő ma ünnepli a 70. születésnapját. Ez alkalomból elárulta, hogyan áll az évszámokhoz, mit tervez erre a napra, és honnan meríti azt a rengeteg energiát, ami kitölti az életét.
Ma ünnepli születésnapját az ország legszeretettebb operettsztárja. Ez alkalomból kerestük fel Oszvald Marikát, aki jókedvűen szólalt meg a vonal túloldalán, majd mikor rákérdeztünk, hogyan tervezi eltölteni a mai napját, elképedtünk mennyi energiája van. Hiszen már belegondolni is fárasztó a mai programjába, nemhogy végigcsinálni, mindezt 70 évesen.
„Ma hajnali ötkor keltem, részt vettem egy reggeli tévéműsorban, aztán most megyek egy másik forgatásra. Utána egy négyszemélyes darabot fogok napközben próbálni, este pedig előadásom lesz. Szóval dolgozom a születésnapomon, de ez a jó ünneplés, az ilyet szeretem – sorolta lelkesen az AcNewsnak, majd elmondta azt is, honnan merít ennyi energiát. – Egyszerűen szépnek látom az életet. Meg szeretnék felelni azoknak az elvárásoknak, amik rám hárulnak. És ha ezek sikerülnek, akkor a sikerélmény feltölt napról napra.”
A színésznővel ezek után arra terelődött a szó, hogyan érinti őt, hogy belépett a hetedik X-be.
„Nagyon jól érzem magam, bár nem igazán kedvelem az ilyesfajta ünnepléseket. Nem azért mert 70 éves lettem… azzal nem törődöm. Egyszerűen csak zavarba hoz, amikor ennyire ünneplik az embert. Ahhoz vagyok hozzászokva, hogy a színpadon megtapsolnak egy előadás után. Az nekem elég. Nem vagyok az a típusú nő, aki fiatalabbnak szeretne kinézni, nem stresszelek a koromon. Boldog vagyok, hogy megéltem ezt a szép kort egészségben. Tudom, hogy el fog jönni az az idő, amikor romlik majd az ember állaga, de ezzel is meg vagyok barátkozva – folytatta a komika, aki arra kérdésre, hogy vajon 20 év múlva is a színpadon lesz-e, nevetve reagált. – Nem valószínű, kivéve, ha olyan szerepet írnak rám, ahol valami haldoklót kell játszani. Megélem a napjaimat, ha holnap nem kell már színpadra lépjek, akkor is élvezni fogom az életet.”