A korábbi Forma–1-es pilóta Juan Pablo Montoya nem kertel: szerinte a Red Bull Racingnek meg kellene tiltania, hogy Max Verstappen más versenysorozatokban is rajthoz álljon.
Max Verstappen négyszeres világbajnok, 71 futamgyőzelemmel, és a modern Forma–1 egyik legélesebb kritikusa. A holland pilóta nem elégedett az aktuális szabályokkal, ezért a királykategórián kívül is versenyezne: GT3-as autókkal is próbálna bizonyítani, és tervei szerint egy hónapon belül elindulna a Nürburgring 24 órás versenyén – írja a Heute.
Ennek előkészítéseként a múlt hétvégén egy Nordschleifén rendezett felkészülési futamon vett részt – amely tragédiába torkollott. A rajt után nem sokkal hét autó ütközött össze, és a 66 éves finn amatőr versenyző, Juha Miettinen életét vesztette. Verstappen ugyan szintén részt vett a versenyen, de nem volt részese a balesetnek.
Montoya szerint ennek ellenére komoly lépéseket kellene tenni. Úgy véli, az ilyen GT-s szereplések túl veszélyesek, és a Red Bullnak meg kellene állítania Verstappent. A „MontoyAS” podcastban így fogalmazott:
„Igen, 100 százalék. Vagy inkább 200 százalék. Ott baleset történhet, eltörheti a lábát vagy a karját.”
Szerinte a Red Bull hatalmas összegeket fektet Verstappenbe, ezért jogos lenne a korlátozás: „Adtunk neked lehetőséget, de a történtek után úgy gondoljuk, ez nem helyes.”
Montoya – aki korábban a Williamsnél és a McLarennél versenyzett, és hét futamot nyert – azt mondta, csapatvezetőként ő is letiltotta volna Verstappent az ilyen versenyekről: „Felhívtam volna, és azt mondtam volna: kérlek, többé ne ülj be abba az autóba.”
A kolumbiai pilóta hozzátette, hogy őt korábban is többször hívták rali- és más versenysorozatokba, de csapatai mindig megakadályozták. Szerinte a Red Bull azért engedett Verstappennek több szabadságot, mert attól tartottak, hogy elveszítik őt.



