ACNEWS

Rémálom a kórházban: 13 éves kislány műthette meg a sérült erdészt

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Két orvost is kirúgtak, mert egy 13 éves kislány vezette le a sürgősségi műtét nagy részét, miután egy férfi súlyosan megsérült.
Hirdetés
Ad image

Valóra vált annak a férfinak a rémálma, akit január 13-án egy erdészeti baleset után kellett a grazi regionális kórházba szállítani. Mint utólag megtudta, egy 13 éves lány operálta meg – természetesen orvosi képzettség nélkül.

Valójában egy akut sürgősségi műtétről volt szó. A sebésznő azonban megengedte a 13 éves lányának, hogy orvososdit játsszon a betegen a műtőben. A doktornőt felmentették a munkavégzés alól, most pedig felmondás nélkül elbocsátották. Az incidensnek további következményei is lettek.

A műtét során jelen lévő második szakorvost is azonnal elbocsátották. Ő kezdetben tagadta, hogy a lány kezelte a beteget. Most elismerte a tényt, hogy a kislány „jelentősen hozzájárult” a műtéthez – írja a heute.at.

Ő és a volt sebész ellen most súlyos testi sértés miatt folyik eljárás. A sebészcsapat öt másik tagját pedig büntetendő bűncselekmény elhárításának elmulasztásával gyanúsítják. A beteg túlélte.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!