2025. December 23.   |   Viktória napja

Hirdetés

Róma szemérmetlenül nyerészkedik Ferenc pápa halálán

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Róma fekete gyászruhát öltött és nyerészkedik. Ferenc pápa halála után ugyanis az egekbe szöktek a városban az árak.

Hirdetés

Húsvét hétfőn, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa. Az olasz fővárosban ötnapos nemzeti gyászt hirdettek, az egyházfő temetésre pedig szombaton délelőtt 10 órakor kerül sor a Santa Maria Maggiore-bazilikában. A tervek szerint szerdán átszállítják a pápa holttestét a Szent Péter-bazilikába, ahol a hívek búcsút vehetnek a szentatyától. Míg a világ gyászol, a város készpénzre váltja mindezt. A szállodák ugyanis zsúfolásig teltek, az árak pedig az egekbe szöktek – írja a Blick.

A temetésre több államfő Rómába utazik, köztük az amerikai elnök, Donald Trump is. Amint pedig az kiderült, a keddi napon már közel félmillió hívő rótta le kegyeletét az elhunyt Ferenc pápa előtt. Húsz évvel ezelőtt, amikor II. János Pál pápát temették, négymillióan zarándokoltak Rómába, a város pedig hasonló mértékű látogatottságra számít ezennel is.

Aki a mostani időszakban szállást talál Rómában, igazán szerencsésnek mondhatja magát. A Booking.com adatai szerint csütörtök és vasárnap között a szálláshelyek 92 százaléka már nem elérhető.

A megnövekedett kereslet természetesen jócskán felsrófolta az árakat is. A Szent Péter-bazilikától húsz perc sétára található Hotel Il Cantico St. Peter kétágyas szobája erre a hétvégére például 525 ezer forintba kerül. Ugyanez az ajánlat egy hónappal később már csak 243 ezer forint, tehát a mostaninak a fele. A Vatikán közvetlen közelében lévő Hearth Hotelben három éjszakáért pedig most 240 ezer forinttal kell többet fizetni, mint májusban. A rómaiak tehát alaposan kihasználják a gyászoló tömegeket, jelenleg szinte lehetetlen 150 ezer forint alatt szabad szobát találni.

Róma egyébként is népszerű úti cél mostanában. A katolikus egyház a 2025-ös évet Szentévnek nyilvánította – ilyen pedig csupán 25 évente fordul elő. Már önmagában emiatt is több tízmillió turista érkezésére számítanak az év során. Az árak tehát eleve magasabbak a megszokottnál, Ferenc pápa halála pedig csak tovább súlyosbítja a helyzetet.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés