A gyászoló család újabb megrázkódtatással szembesült, amikor visszatértek a temetőbe, és a kis Lara Sophie sírján már nem találták a búcsúztatásra szánt díszt. A morbid eltűnés körülményei egyelőre tisztázatlanok, a hozzátartozók azonban attól tartanak, hogy valaki ellopta a koszorút.
Napokkal a temetés után érte őket a sokk
A 25 éves Amelie október 1-jén temette el kisbabáját, Lara Sophie-t. A bécsi Kagran temetőben helyeztek el egy szív alakú koszorút, ám amikor a fiatal nő az édesapjával néhány nappal később ismét felkereste a sírt, a sírdísznek már nyoma sem volt.
A család arra gyanakszik, hogy valaki elvitte azt. Amelie és édesapja hallottak arról, hogy fiatalokból álló csoportok járnak a környéken, de arra nincs bizonyíték, hogy közük lenne az esethez.
„Nem tettünk feljelentést. Azt sem hittük volna, hogy valaki ellop valamit egy halott babától. Egyszerűen felháborító” – mondta az 50 éves apa a Heuténak. Hozzátette: a koszorú 160 euróba (körülbelül 60 ezer forint) került, a lánya pedig szerette volna megtartani a rajta lévő szalagot, mivel Lara Sophie volt az első gyermeke.
A temető szerint nem szaporodtak meg a lopások
A bécsi temetőket üzemeltető vállalat szóvivője a lapnak azt mondta, jelenleg nincs információjuk arról, hogy megszaporodtak volna a temetői lopások, vagy szervezett csoportok követnének el ilyen bűncselekményeket.
A hozzátartozóknak azt tanácsolták, hogy tegyenek feljelentést, mert így a rendőrség kivizsgálhatja az ügyet. A rendőrség tájékoztatása szerint 2025. december 30. és 2026. szeptember 10. között a Kagran temető területéről mindössze egy lámpás és egy váza eltulajdonítását jelentették be.



