A Bahamákra forgatásra utazó fotós-videós csapat tagjai először meglepődtek, amikor a pilóta mérleggel jelent meg a beszállásnál. A testsúlyuk alapján nemcsak a felszállás előtti sorrendet határozta meg, hanem azt is, hogy ki üljön a gép elejében, és kinek jusson hely hátul.
Ria, a csapat egyik tagja a BroBible-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy először megijedt a szokatlan eljárástól, később azonban megértette, miért van rá szükség.
„Amikor megláttam, hogy előkerült a mérleg, először bepánikoltam, mert ilyet még sosem tapasztaltam repülés előtt. Aztán már teljesen rendben voltam vele: mindenki biztonságát szolgálta, a pilóta pedig rendkívül udvarias volt.”
A nő hozzátette, hogy a csapat együtt utazott, így az utasok ismerték egymást. Végül minden rendben ment, és épségben megérkeztek a Bahamákra.
Ria külön hangsúlyozta, hogy egy régi repülőgépről volt szó, amelynél különösen fontos a megfelelő súlyelosztás. A nehezebb utasoknak ezért előre, a könnyebbeknek pedig hátra kellett ülniük.
„Szeretném hozzátenni, hogy ez egy régi repülőgép volt, és a megfelelő súlyelosztáshoz a nehezebb utasoknak elöl, a könnyebbeknek hátul kellett ülniük” – magyarázta.
A California Aeronautical University szakmai ismertetője szerint a repülés biztonságához nemcsak a gép teljes tömegét, hanem a terhelés eloszlását is figyelembe kell venni. A súlypont helyzete befolyásolja a repülőgép viselkedését, ezért a kisebb gépeken előfordulhat, hogy az utasokat másik ülésre irányítják.
@spartanmedia_ Heaviest board first and front , New anxiety unlocked 😂 behind the scenes / yacht / charter / bahamas / media / charter shoot
♬ Graveyard Drift – Pete's Tapes



