Egy új rendeletmódosítással változtatna a kormány az állami digitális szolgáltatásokon. Bár a tervezetet október 23-ig bocsátották társadalmi egyeztetésre, ennek ellenére még az idén hatályba léphet a szabályozás. Az Index összefoglalója szerint a rendeletmódosítás többek között érinti a rendőri intézkedéseket, a tűzvédelmi vizsgák szabályait, az oktatási intézmények működését, valamint az elektronikus rendszerek használatát.
Ez alapján még az idén bevezethetik, hogy a rendőri igazoltatásnál a személyazonosító okmányok mellett akár digitális azonosítót is lehessen használni. Azonban, ha a személyazonosságnál kétség merülne fel, a rendőrök ellenőrző kérdéseket is feltehetnek. Az igazoltatásnál pedig ugyanúgy ellenőrizni kell majd az adatokat a Schengeni Információs Rendszerben, a körözési nyilvántartásban és más adatbázisokban is.
A tűzvédelmi szakvizsgákat, az oktatási intézmények működését és az egészségügyi elektronikus rendszereket szintén úgy szabályoznák, hogy az összhangban legyen az új digitális állami szabályozással. A tervezet szerint ez elősegíti az egyszerűbb és egységesebb ügyintézést – foglalta össze a lap.