ACNEWS

Tizenegyszer vált el a második férjétől egy osztrák asszony

Fotó: shutterstock
Fotó: shutterstock
És újra és újra hozzá is ment a második férjéhez - a bíróságon elítélték visszaélés miatt.
Hirdetés
Ad image

Tizenegyszer vált el és ment hozzá második férjéhez az osztrák nő. A Krone információi szerint a hölgynek 1981-ben hunyt el az első férje, így jogosult volt özvegyi nyugdíjra. Egészen 1982-ig, amikor is másodszorra is férjhez nem ment. Egészen 1988-ig boldogságban és szeretetben éltek, de végül úgy döntöttek, hogy elválnak. Először. A nő ezt követően még 11 alkalommal házasodott össze a férjével, majd ugyanennyiszer el is vált. Annak ellenére is, hogy ez idő alatt végig élettársi kapcsolatban éltek és közös háztartást vezettek.

Mindezt azért, hogy mindegyik válás után fel tudja venni az özvegyi nyugdíjat, valamint egy végkielégítést, ami az éves nyugdíjának a két és félszerese.  Ezek mind az első férje halála miatt ilyenkor ismételten jártak neki. Azonban a 11. házasságkötés után a nyugdíjbiztosítónak elszállt az agya és nem volt hajlandó a továbbiakban fizetni a hölgynek. Aki azonnal a bírósághoz fordult, ahol meglepetésére többszöri próbálkozás után is elutasították a kérvényét. A döntést azzal indokolták, hogy a tizenkettedig válás a törvénnyel való visszaélést jelenti.

Az ügy végül egészen a Legfelsőbb Bíróságig jutott, ahol megerősítették a korábbi döntést. Sőt, kiegészítették azzal, hogy a jelenlegi volt férje valótlanul állította, hogy a házasság helyrehozhatatlanul megromlott. „Azt lehet feltételezni, hogy a felperes és második férje a tizenkettedik válás során hamisan tanúztak és közös megegyezéssel váltak el. Ennek feltételei azonban nem teljesültek, ami a korábbi válást is érvényteleníti. Egyszóval a nő és férje – legalábbis jelen pillanatban – még mindig házasok.” – szólt az ítélet kiegészítése.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés