Az énekes nagyon indulatosan reagált arra, hogy nem jelölték a Fonogram-díjra.
Nemrégiben közzé tették, a Fonogram – Magyar zenei díjra jelöltek listáit és az Év hazai elektronikus hangfelvétele jelöltek listáján nem szerepelt Kállay- Saunders András. Az énekes a Facebookján osztotta meg követőivel ezzel kapcsolatban a gondolatait.
„Soha nem szoktam ilyet csinálni, de van az a pillanat, amikor nem tudsz valamit szó nélkül hagyni.
A zenei sikereim és karrieremre hálás vagyok, mert mindennap azzal foglalkozhatok, amit szívből szeretek csinálni. Ennek ellenére többször a múltban éreztem, hogy szakmailag nem volt a munkásságom értékelve, de persze lesz*rtam, mert nekem mindig fontosabb a közönségem, mint pár ember, aki dönt arról, hogy mi jó és mi rossz, mi érdemli meg ezt meg azt a díjat.
De ezt most nem tudom szó nélkül hagyni. Most látom az Év hazai elektronikus hangfelvétele jelöltetek listáját a Fonogram oldalán. Tisztáznunk kell valamit, semmi bajom egyik zenével sem a listán, sem előadóval, de hogy lehet az hogy az Ocean című dalom nem érdemelt egy helyet ezen a listán. Világszerte, rádión meg TV-ben top listákon volt/van és hamarosan kiadja Amerikában az egyik, ha nem legnagyobb dance, elektronikus kiadó a világban, és itthon is jól ment, de mégsem tud rá kerülni egy Fonogram – Magyar Zenei Díj listára. Már megszoktam, hogy nem értékelnek a szakmai döntéshozók, de ez már durva. Igazából ennyi, nem írok többet, kell mennem WC-papírt venni” – írta az énekes.