ACNEWS

Váratlanul elhunyt Varnus Xavér testvére

A orgonaművész egyből hazarepült, amikor értesült a tragédiáról. A temetés után nem hagyja itthon egyedül édesanyját.

Hirdetés
Ad image

 A orgonaművész egyből hazarepült, amikor értesült a tragédiáról. A temetés után  nem hagyja itthon egyedül édesanyját.
 

A 45 éves Ádám nem szenvedett semmilyen betegségben, a zongoraművész öccsének halálát egy félrement falat okozta. Varnus Xavér éppen Kanadában tartózkodott, amikor értesült testvére tragédiájáról. A mély gyász ellenére az elismert művész igyekszik tartani magát, hiszen most édesanyja számára most ő jelenti a legnagyobb támaszt.

„Az önfeledt öröm, amikor 14 évesen először vehettem karjaimba a kórházban, és a veszteség érzése, amikor el kell most búcsúznom a testétől. Régi hagyományunk, hogy Kanadába való hazutazásom előtti napon anyával és Ádámmal, valamint a fiaival mindig elzarándokolunk a Fiumei úti temetőbe a családi sírbolthoz. Őseink maradványainál búcsúzunk el ilyenkor egymástól. Így volt ez idén márciusban is, nem gondolhattuk akkor, hogy ezen az ikonikus helyen találkozunk így, hármasban utoljára.” – idézi Xavér szavait a Blikk, a Best interjúja alapján. 

Ádám még júniusban hunyt el, családja október végén vesz tőle örökre búcsút a Fiumei úti temetőben.Varnus Xavér a tragédia okán úgy döntött, édesanyját magával viszi Kanadába.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!