Egyre több halálos medvetámadás rázza meg Oroszországot, ahol az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt a barnamedve-populáció. A helyzet több régióban annyira súlyossá vált, hogy az ügyben már az ügyészség is vizsgálatot indított.
A közösségi médiában terjedő felvételeken medvék láthatók, amint folyókon úsznak át vagy közvetlenül autók előtt kelnek át az úttesten. Az ország keleti részén fekvő Abaza városának vezetői szerint a települést gyakorlatilag minden oldalról medvék veszik körül.
A szomszédos Hakaszföld egyik vezetője, Dmitrij Bucsenyik úgy fogalmazott, hogy a város „ostrom alatt áll”, mivel a ragadozók egyre gyakrabban merészkednek lakott területek közelébe.
A helyzet az Irkutszki területen is súlyos. Igor Kobzev kormányzó szükségállapotot hirdetett, miután a lakosok néhány hét alatt több mint 1500 medveészlelést jelentettek lakóövezetek közeléből. A hatóságok különösen az erdei kirándulások veszélyeire figyelmeztetnek.
A tragédiák sora miatt az orosz ügyészség azt is vizsgálja, hogy a helyi hatóságok megfelelően kezelték-e a medveállomány növekedését. A gyanú szerint több figyelmeztetés ellenére sem történtek érdemi intézkedések a ragadozók számának szabályozására vagy a településektől való távoltartásukra.
Az orosz környezetvédelmi minisztérium adatai szerint a medveállomány 1990 óta több mint kétszeresére nőtt. Míg a kilencvenes évek elején mintegy 130 ezer medve élt az országban, számuk mára megközelíti a 308 ezret.
A hivatalos statisztikák szerint évente 20-30 medvetámadást regisztrálnak, de a szakértők szerint a növekvő állomány és az emberi településekhez közelebb húzódó állatok miatt a veszély fokozódik.
Szeptember elején a Krasznojarszki területen található Podtjosszovo közelében két nyugdíjas nő holttestére bukkantak egy erdőben. A vizsgálatok szerint mindketten medvetámadás áldozatai lettek. Néhány nappal később ugyanabban az erdőben egy gyári munkás is életét vesztette.
Azóta további három halálos támadás történt Szibériában. A legutóbbi áldozat egy favágó volt, akire szerda reggel támadt rá egy medve – számolt be a krone.at.
A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek az erdős területeken, és lehetőség szerint kerüljék azokat a körzeteket, ahol az utóbbi időben medvéket észleltek.



