2026. Március 16.   |   Henrietta napja

Hirdetés

Forronganak az ukránok, elegük van a háború nyomorából

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A közvélemény kutatás szerint, egyre kevesebb ukrán hajlandó elviselni a háborút, „ameddig csak kell”.

Hirdetés

Ukrajnában egyre csökken azoknak a polgároknak az aránya, akik készek elviselni a háború terhét, „amíg csak kell”. Erről tanúskodnak a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMIS) által 2024. december 2-17. között végzett felmérés eredményei.

A közvélemény-kutatás résztvevőit konkrétan arról kérdezték, hogy meddig hajlandóak még elviselni a háborút.

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy kismértékben, de csökken azoknak az aránya, akik készek elviselni a háborút, „ameddig csak kell”. Decemberben a megkérdezett polgárok 57 százaléka osztotta ezt a nézetet. Míg 2024 októberében a válaszadók 63 százaléka, tavaly februárban pedig 73 százaléka állt készen.

Ugyanakkor 3%-uk kész még egy évig elviselni a háborút. De csak 18%-uk még több hónapig is – írja az Unian.

A kutatók úgy vélik, hogy október és december között nem az ukránok biztonsági mozgástere csökkent, hanem inkább a bizonytalanság növekedett, ami a külső tényezők – például az amerikai választások – és a belső körülmények kombinációjának nagyfokú bizonytalanságát tükrözi.

985 válaszadóval készítettek interjút.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés