A minimálbér emelkedésével együtt az érettségi vizsgadíjak is növekedhetnek 2025-ben, közép- és emelt szinten egyaránt – írja az Eduline.hu. Idén a minimálbér bruttó 290 800 forintra nő, amely közvetlenül befolyásolja az Oktatási Hivatalnak (OH) fizetendő érettségi díjak összegét, hiszen ezek mértéke a minimálbérhez kötött.
A szabályozás szerint a középszintű érettségi díja a minimálbér 15%-ának megfelelő, ezer forintra kerekített összeg, míg az emelt szintű érettségiért a minimálbér 25%-ának megfelelő összeget kell fizetni. Ez alapján a középszintű vizsga tantárgyanként várhatóan 44 ezer forintba, míg az emelt szintű vizsga 73 ezer forintba kerülhet 2025-ben.
A 2024-es díjakhoz képest ez középszinten körülbelül négyezer, emelt szinten pedig hatezer forintos emelkedést jelent. A végleges összegeket azonban az Oktatási Hivatal egyelőre még nem közölte hivatalos honlapján.
Kinek kell fizetni az érettségi vizsgákért 2025-ben?
Az érettségi vizsga – az intézmény fenntartójától függetlenül – térítésmentes a tanulói jogviszony (szakképzésben tanulói és felnőttképzési jogviszony) ideje alatt az érettségi bizonyítvány megszerzéséig. Térítésmentes továbbá az adott vizsgatárgyból az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti, tanulói jogviszonyban (szakképzésben tanulói és felnőttképzési jogviszonyban) tett sikertelen érettségi vizsga első javító- és a pótló vizsgája. Térítésmentes továbbá az érettségi végzettséggel rendelkező, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény szerinti szakgimnáziumi oktatásban megkezdett tanulói jogviszonnyal rendelkező tanuló részére egy szakmai érettségi vizsgatárgyból tett érettségi vizsga és első alkalommal a javító- és pótlóvizsga – írja honlapján az Oktatási Hivatal.
Mindenki másnak fizetnie kell a vizsgáért, ami történhet a kormányhivatalokban beszerezhető utalványon; vagy banki átutalással.