Talán ezt a cikket is olvasta már. Nem tegnap, és nem egy hasonló témájú írást évekkel ezelőtt. Hanem pontosan ezeket a mondatokat, ugyanebben a pillanatban, ugyanott ülve – elképzelhetetlenül régen.
A gondolat inkább egy fantasztikus film nyitányának tűnik, mint tudományos felvetésnek. A meghökkentő felvetés mögött valódi kutatás áll: Sean M. Carroll, Nadiia Diachenko és Saakshi Dulani olyan elméleti kvantummodellt dolgozott ki, amelyben a rendszer fejlődése pontosan ismétlődik.
A Johns Hopkins Egyetem kutatóinak munkája nem az előző életek emlékeit vizsgálja. Sokkal alapvetőbb kérdést tesz fel: milyen feltételek mellett térhet vissza egy univerzum teljes kvantumállapota a kiindulópontjába?
Nem hasonló, hanem ugyanaz a ciklus
Nagy különbség van aközött, hogy valami emlékeztet egy korábbi eseményre, vagy minden részletében megismétli azt. Két nyár lehet hasonló, két beszélgetés is követheti ugyanazt a mintát. Ettől még más emberek, más körülmények és más következmények tartoznak hozzájuk.
A kutatók modelljében ennél többről van szó. Meghatározott matematikai feltételek mellett a kvantumállapot nem csupán megközelíti a korábbit, hanem pontosan visszatér hozzá. A rendszer fejlődése így zárt, ismétlődő ciklust alkothat.
Innen ered a személyes kérdés: ha az egész univerzum története ismétlődne, vajon visszatérne-e benne a Föld, és vele együtt minden, ami rajta történik?
Újra találkoznánk ugyanazzal az emberrel? Ugyanakkor mondanánk ki ugyanazt a mondatot? Ismét elkövetnénk azt a hibát, amelyet utólag annyiszor szerettünk volna kijavítani?
Ez már a modell emberi következményeinek továbbgondolása. A kutatás nem igazolta, hogy az életünk valóban ilyen ismétlődés része.
Ősrobbanás után nagy összeomlás?
A kutatók a modell egyik lehetséges értelmezéseként egy táguló, majd összehúzódó világegyetemet vázolnak fel Egy új kezdet után a kozmosz története kibontakozik, később pedig elérkezik a „Big Crunch”, vagyis a nagy összeomlás, amelyet újabb ciklus követ.
A tanulmány szerzői valóban tárgyalnak ilyen lehetséges értelmezést. Az ősrobbanáshoz hasonló kezdet és a későbbi összeomlás azonban egyelőre a kvantummodell téridőbeli magyarázatának része. Nem annak bejelentése, hogy a csillagászok megállapították az univerzum jövőjét.
A különbség lényeges: egy matematikailag működő modell megmutathatja, hogy valami lehetséges bizonyos feltételek mellett. Azt külön kell igazolni, hogy ezek a feltételek a valóságban is teljesülnek.
Újraélni nem feltétlenül jelentene új esélyt
Az élet ismétlődéséről könnyű úgy gondolkodni, mint egy második lehetőségről. Most bátrabbak lennénk, másik pályát választanánk, vagy időben felhívnánk valakit.
Csakhogy a pontos ismétlődés gondolata ennél nyugtalanítóbb. Ha valóban minden ugyanúgy történne, akkor a rossz döntést is újra meghoznánk, és ugyanakkor bánnánk meg. A történet nem attól ismétlődne, hogy emlékeznénk rá és újrajátszanánk, hanem attól, hogy az egész folyamat visszatérne.
Ez a felvetés filozófiai oldala: mennyiben tekintenénk egyszerinek az életünket, ha a világ története újra és újra ugyanazt az utat járná be?
A kutatók sem állítják, hogy megtalálták a végső választ
Carroll és munkatársai hangsúlyozzák, hogy az elmélet és a megfigyelhető univerzum közötti kapcsolat még kidolgozásra vár. Nem adtak teljes magyarázatot arra, hogyan áll elő modelljükből az általunk ismert tér, idő és anyag.
Az életünk végtelen ismétlődése tehát egyelőre meghökkentő lehetőség. A déjà vu érzését sem magyarázza meg ez a kutatás.
A kérdés mégis velünk marad: ha egyszer minden visszatérne, mi lenne nehezebben elfogadható – hogy a legszebb pillanataink ismét eljönnek, vagy hogy a legfájdalmasabbak is?
