A legtöbb állattartó elmondhatja, hogy egy szőrös barát elvesztése teljesen lesújthatja az embert. De vajon fordítva is igaz ez, vagy csak azt szeretnénk hinni? A kutyákról eddig is lehetett tudni, hogy gazdájuk, vagy egy négylábú barátjuk elvesztése mélyen megviseli őket. Most pedig egy új kutatás a macskák érzelmi reakcióit vizsgálta meg akkor, amikor egy vagy több, a háztartásban élő háziállat elhunyt. A kutatók pedig feltették a kérdések kérdését: gyászolnak-e a macskák?
Gyászoló cicák
Több száz macskatulajdonos körében végeztek felmérést arról, hogyan reagálnak kedvenceik, amikor a háztartásban élő másik állat (akár macska, akár kutya) elpusztul. Több mint 400 ember vett részt a felmérésben, amely feltűnő hasonlóságokat mutatott a macskák viselkedése és aközött, amit a legtöbb ember gyásznak tartana. E szerint a társállat és az elhunyt háziállat közötti pozitívabb kapcsolatok esetében a macskák kevesebbet játszottak, ettek, aludtak, mint korábban. Az eredményekből az is kiderült, hogy minél több időt éltek együtt az elhunyttal, annál inkább úgy érezték a gazdák, hogy a túlélő háziállat a másik halála után jobban kereste a figyelmüket.
Egy másik szomorú fordulat, hogy azok a gondozók, akik maguk is nagyfokú gyászt éltek át, nagyobb valószínűséggel számoltak be az alvás, az egyedül töltött idő és a rejtőzködő viselkedés növekedéséről a túlélő háziállat halála után.
Legyünk óvatosak
Azonban a kutatócsoport óvatosságra int, amikor az emberi érzelmeket az állatokra vonatkoztatjuk. Előfordulhat, hogy azért játszanak kevesebbet, mert már nincs, akivel játszhatnának. Az viszont igaz, hogy az állatvilág egészét nézve több faj is van, akiknél találkozhatunk a gyásszal. Az elefántok, delfinek és csimpánzok esetében is tapasztaltak hasonlót a kutatók. Sőt egyes feltételezések szerint az elefántok még temetést is tartanak.
Összességében a kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a macskák a kutyákhoz hasonlóan élhetik meg egy másik háziállat elvesztését. Gyakrabban keresik ilyenkor az emberekkel a kapcsolatot. Ez a megfigyelés megváltoztathatja azt az elképzelést, hogy a macskák zárkózottak és antiszociálisak. „Számomra a legmeggyőzőbb eredmény az, hogy amikor a macskák úgy változtatták meg a viselkedésüket, hogy az összhangba került azzal, amit az emberek egy ilyen érzelmi reakció esetében elvárnak” – idézte az IFLSience a tanulmány szerzőjét, Jennifer Vonk-ot.