Franciaország megbeszéléseket folytat Dániával, hogy csapatokat küldjön Grönlandra, válaszul Donald Trump annexióra vonatkozó fenyegetéseire – írta meg a politico.eu. A francia állam álláspontjáról Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter beszélt ma a Sud Radiónak adott interjújában. A politikus megerősítette, hogy már folynak a francia csapatok bevetésére vonatkozó egyeztetések Dániával, majd talányosan hozzátette, hogy a tárgyalások nem Dánia kezdeményezésére indultak el. Elmondta, hogy „ha Dánia segítséget kér, Franciaország ott lesz”. Megerősítette, hogy az európai határok szuverének, jöjjön bármilyen támadás északról, délről, keletről, vagy nyugatról. „Senki nem engedheti meg magának, hogy a határainkkal szórakozzon” – fogalmazott a külügyminiszter. Mintegy enyhítve szavainak súlyát azért hozzátette, hogy nem hiszi, hogy bárki megtámadná ezeket a határokat.
A forrás emlékeztet arra, hogy a napokban Mette Frederiksen dán miniszterelnök európai villámkörúton tartózkodik. Felkereste az európai országok fővárosait, szövetségeseket gyűjt azért, hogy elrettentse Trumpot a Grönland megszerzését célzó tervétől. Kedden Berlinben találkozott Olaf Scholz német kancellárral, majd továbbrepült Párizsba, ahol Emmanuel Macron fogadta őt. A terveknek megfelelően Brüsszelben tárgyalni fog Mark Rutte NATO-főtitkárral is. Kétségtelenül nagy eredmény Fredriksen számára, hogy a Grönland megvédését tervező szövetséghez immár csatlakozott egy atomhatalom Franciaország személyében. A Grönland körüli helyzet egyébként akkor váltott kritikus szintre, amikor Trump bejelentette, hogy akár katonai erő alkalmazására, vagy gazdasági nyomásgyakorlásra is kész, hogy kikényszerítse a sarkvidéki terület átadását.