Egy friss felmérés szerint a vásárlók 72 százaléka készül úgy, hogy legalább 7000 forintot költ a karácsonyfára. Ezen belül a válaszadók 44 százaléka készül arra lelkileg, hogy 10 ezer forintnál nagyobb kiadást fog jelenteni a karácsonyfa az idén.
Az Menedzsment Fórum beszámolója szerint a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékot drágulhatnak tavalyhoz képest. A piaci kereskedők elmondása alapján a lucfenyőt 5000-5500 forint közötti méteráron, az ezüstfenyőt pedig 6000-8000 forint között lehet majd megvásárolni. A legnépszerűbb – és egyben legdrágább fa továbbra is a nordmann, ami körülbelül 8000-10000 forintba kerül idén méterenként.