Hétfőn reggel Weavervill polgármestere, Patrick Fitzsimmons egy természetikatasztrófa epicentrumában találta magát. Az észak-karolinai városban nem volt áram. Mindössze egy élelmiszerbolt tudott kinyitni, miközben a villanyoszlopok kidőltek, a város vízművét elöntötte a víz. Utóbbi miatt így négy napon keresztül ivóvíz nélkül maradtak a lakosok.
116 halott országszerte
A megyében, ahol Weavervill is fekszik összesen 35-en haltak meg és 600 embernek veszett nyoma. A fentiek miatt készítettek egy honlapot, ahol a hozzátartozók meg tudják keresni szeretteiket. Eddig 11 ezer ember jelentkezett.
Az itt történtek pedig csak a jéghegy csúcsa, szerte az Egyesült Államokban óriási káosz tört ki a Helene miatt.
Csütörtökön 4-es fokozatú hurrikánként csapott le Floridára, onnan pedig folytatta útját Georgiába, Dél-Karolinába és végül Tennessee-be. Pusztulást hagyva maga után. Országszerte legalább 116 ember halt meg és a BBC információi szerint jelenleg 2 millióan vannak áram nélkül. Joe Biden történelemformálónak nevezte a természeti katasztrófát, ami végig söpört az államokon. A legszörnyűbb jelentések éppen Észak-Karolinából érkeztek. Roy Cooper kormányzó elmondta, hogy közösségeket törölt el a vihar a térképről, miközben mentőcsapatok tucatjait kellett kiküldeni az érintett megyékbe.
Teljes közösségek tűntek el
A megyében található Asheville, a Blue Ridge-hegységben fekvő, művészeti és zenei színteréről híres város. A Helene elárasztotta a várost az árvízzel, az embereket elűzte otthonukból, és a lakosok az alapvető erőforrásokért küzdöttek. Teherautók és fák csapódtak az épületekbe, miközben a leszakadt áram- és telefonvezetékek veszélyesen lógtak az utcák fölött. „Az otthonok elpusztultak, a földdel lettek egyenlővé” – mondta a 21 éves Josh Griffith, aki a vihar epicentrumában lakik. Neki és menyasszonyának az volt a szerencséje, hogy egy dombon élnek, így nem keletkezett komolyabb kár az otthonukban. Azonban ők is áram nélkül maradtak. Így végül Georgia felé vették az irányt. De nem jutottak messze az útviszonyok miatt. Végül megszálltak Georgiában és élelemmel, vízzel megrakodva visszaindultak otthonukba.
Grayson Barnette, aki az észak-karolinai Lenoirban született és most is a közelben él, a helyiekért aggódik. A BBC-nek elmondta, hogy sokan több generáció óta itt élnek. Attól fél, hogy ezek az emberek olyan szinten kötődnek a közösséghez, amit egyedül ismernek, hogy a figyelmeztetések ellenére is a házaikban maradtak, hogy ott vészeljék át a vihart. „De egész közösségek tűntek el. Az emberek vagy visszajönnek, vagy nem.” – nyilatkozta.