ACNEWS

Négy embert mészárolt le álmában a tinédzser

Hihetetlen vérengzést csinált egy 19 éves fiú: az éjszaka közepén tört rá a bent alvókra és mészárolta le őket álmukban.
Hirdetés
Ad image

Hihetetlen gyilkosság rázta meg Kaliforniát. Egy 19 éves fiú az éjszaka közepén betört egy házba, ahol lelőtt négy fiatalt, majd felgyújtotta az épületet, abban reménykedve, hogy így eltüntetheti a nyomait. A hátborzongató bűncselekmény még november 16-án történt. Miguel Diego Sandovalt az eset fő gyanúsítottja, aki a vád szerint megölte a 21 éves Matthew Montebellót, élettársát a 21 éves Janvi Maquindangot, nővérét Christine Aca-acot (26) és annak 24 éves vőlegényét, Edwin Garciát lancesteri otthonukban.

A feltételezések szerint a fiú akkor lopózhatott be áldozatai otthonába, amikor azok aludtak. Majd lelőtte őket és felgyújtotta a házat, hogy eltussolja a bűncselekményeket. A vérengzés során állítólag három kutyát is megölt. A ház ötödik lakója, egy 16 éves lány szintén az épületben tartózkodott, ő értesítette a 911-et. A szekrényben bújt el, így élte csak túl az ámokfutást.

A gyanúsított indítéka egyelőre ismeretlen a Krone információi szerint. Montebello édesanyja azonban azt nyilatkozta, hogy fia az egyik áldozat barátja volt. Sandovalt mindössze néhány órával a tette után elkapták. A bírósági meghallgatáson félmeztelenül jelent meg. Az ügyészség négyrendbeli gyilkossággal, elsőfokú, személyesen lekövetett lakásbetörésel és lakott épület gyújtogatásával vádolja. A következő tárgyalás január 27-én lesz, egyelőre nem kapott lehetőséget arra, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék. Életfogytiglani börtönt kértek rá, feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés