Az erősen kontrollált orosz médiában is egyre nehezebb elrejteni a valóságot: csökken Vlagyimir Putyin támogatottsága, miközben a gazdaság is egyre nagyobb nyomás alá kerül.
Az állami közvélemény-kutató, a WZIOM adatai szerint Putyin népszerűsége már hetedik hete folyamatosan esik, jelenleg 65,6 százalékon áll. Ez a legalacsonyabb szint az ukrajnai háború kezdete óta. Összehasonlításképp: a hivatalos választási eredmények szerint 2024-ben még 87 százalék körüli támogatottsággal nyert.
A felmérés szerint a megkérdezettek 24,1 százaléka már nem bízik az elnökben, míg 23,3 százalék elégedetlen a munkájával. A kritika nemcsak a statisztikákban, hanem az online térben is megjelent: orosz influenszerek egyre gyakrabban bírálják a vezetést az infláció, a félelemkeltő légkör és a szovjet időket idéző állapotok miatt.
A Kreml közben igyekszik tompítani a negatív képet. Jelentések szerint az állami médiát arra utasították, hogy inkább a kormányközeli FOM kedvezőbb adataira hivatkozzanak, vagy kerüljék a közvélemény-kutatások említését. Ugyanakkor még ezek az adatok is csökkenő tendenciát mutatnak – erre hívta fel a figyelmet az Institute for the Study of War is.
A háttérben főként gazdasági problémák állnak. A háború jelentős terhet ró az orosz gazdaságra: emelkednek az élelmiszerárak, nő az elbocsátások száma, miközben a központi bank ugyan csökkentette az alapkamatot 14,5 százalékra, de továbbra is magas inflációval számol – írja a blick.ch.
Az állami költségvetés is feszül: a háború finanszírozása növekvő kiadásokkal, adóemelésekkel és apadó tartalékokkal jár. Rövid távon ez fenntartja a hadigazdálkodást, hosszabb távon viszont gyengíti a gazdaság alapjait.
Ezzel párhuzamosan nő az elégedetlenség az internet korlátozása miatt is. A hatóságok egyre gyakrabban kapcsolják le a mobilhálózatokat biztonsági okokra hivatkozva, ami komoly fennakadásokat okoz a mindennapokban és az üzleti életben. A kritikák már a politikai és gazdasági elit egy részéből is hallhatók.
Putyin maga is megszólalt az ügyben: elismerte, hogy az intézkedések zavarják a lakosságot, és felszólította a hatóságokat, hogy jobban kezeljék ezek hatásait.



