Az Egyesült Államokban egy szállodai vendég átélte ezt a rémálmot: az éjszaka közepén a szálloda főnöke keltette fel, ráadásul nem is akárhogy…
A médiajelentések szerint a vendég az egyik Hilton hotelben szállt meg Nashville-ben, amikor arra riadt fel az éjszaka közepén, hogy valaki a lábujját szopogatta. A Metro Nashvolle rendőrség az 52 éves szállodaigazgatót, David Nealt vádolja. A férfi állítólag egy lemásolt kulcskártyával jutott be a szobába.
Az áldozat a WKRN csatornának nyilatkozott az esetről:
„Ki maga? Miért van a szobámban? – idézte az érintett, aki továbbra sem tudja felfogni a történteket – Olyan volt, mint egy álom, egyfajta rémálom. Semmi értelme nem volt. Miért ér hozzám ez az ember?”
Aztán kiderült: ” A szállodaigazgató szopogatta a lábujjaimat”
A szállodaigazgató egy szánalmas kifogással reagált a vádakra: állítólag füstszagot érzett, és bement a szobába, hogy megnézze, minden rendben van-e – csak hogy rajta kívül senki nem tapasztalta a problémát.
A szállodaigazgatót letartóztatták. Kiderült, hogy korábban már öt évet ült börtönben, amiért 1996-ban lelőtte szobatársát – állítólag önvédelemből. Az esküdtszék emberölésben találta bűnösnek.
Nealt most 27 000 dollár óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Szexuális erőszakkal, súlyos betöréssel és testi sértéssel vádolják.
A Hilton egyelőre tartózkodóan nyilatkozott a bizarr esetről. Egy közleményben a következőket írta:
„Vendégeink és munkatársaink biztonsága a legfőbb prioritásunk. Szorosan együttműködünk a Metropolitan Nashville-i rendőrséggel, és vállalati politikánk részeként nem kommentáljuk a folyamatban lévő nyomozásokat” – írja a Blick.