Szoboszlai Dominik a mennybe ment, megőrültek érte az angolok, miután a hétvégi Ipswich csapata ellen ő lőtte az első gólt, a meccset egyébként 4:1-re nyerte a Liverpool – írta a ripost.hu. Szoboszlai kapcsán Bocsák Bence Angliában élő magyar újságíró kiemelte, az utóbbi meccseken átlagosan ötször próbálkozik kapura lövéssel. Ez a korábbi időszaknak a duplája. Arne Slot menedzser beszélt is arról, hogyan hatott a középpályásra. „Szerintem folyamatosan lebecsülik Szoboszlait – mondta a meccs után a menedzser. – Én nem, de sokszor nem kapja meg az elismerést, amit megérdemel, pedig egy kiemelten fontos tagja a csapatunknak, hihetetlen, hogy mennyit dolgozik a pályán. Állandóan fut, mindig a legnagyobb fokozaton ég.”
Szoboszlai egyébként történelmi meccsen szerzett gólt. A Liverpool stadionjában a helyszínen 60 ezer 420 szurkoló volt, ez rekord a bajnokságban az Anfield Roadon. A Liverpool a jövő héten két tétmeccset játszik. A BL-ben eddig hibátlan, s nyolcaddöntős csapat a PSV Eindhoven otthonában zárja a főtáblát, majd szombaton Kerkez Milos együtteséhez, a Bournemouth-hoz látogatnak a Vörösök.