Az enyhe tél és az esős időszak miatt már most, meglehetősen korán megjelentek a szúnyogok. Szaporodásuknak kedveznek a belvízzel elöntött területek. „Az elmúlt napok tavaszias időjárása elősegítette a szúnyogok megjelenést és terjedését, de most még nem jelentenek nagy veszélyt ránk és az élővilágra” – idézte az Agrotrend Sáringer-Kenyeres Tamás entomológus az InfoRádiónak adott nyilatkozatát. Mint mondta, a jelentős mennyiségű csapadék miatt a talaj számos helyen telítődött, nem szivárgott el a víz. Ez is kedvez a tenyészőhelyek elterjedésének, illetve a szúnyogok szaporodásának.
Lesz gondunk a következő időszakban
„Az áttelelő vérszívók jöttek elő az enyhe időben. Komolyabb problémát azonban egyelőre nem okoznak, ugyanis amint lehűl a levegő, elpusztulnak vagy visszavonulnak azokra a védett helyekre, ahol telelnek. Viszont a jelenlegi csapadékviszonyok azt vetítik előre, hogy lesz gondunk a következő időszakban” – jósolta az entomológus.
Szerinte szerint akkor számíthatunk nagyobb invázióra, amikor a magasabb hőmérséklet hatására a klasszikus lárvatenyésző helyeken megindul a felmelegedés. Majd kikelnek a tojások, a lárvák pedig kifejlődnek és kirajzanak. És ekkor kezdődik a gond. Nem is gondolnánk, hogy az aprócska vérszívók milyen veszélyes lehetnek. Mivel emberről emberre szállnak, veszélyes betegségeket terjeszthetnek. Csípésük a trópusi országokban többek között sárgalázat, maláriát okozhat.
Nálunk is megjelent a tigrisszúnyog
Az elmúlt években három új invazív szúnyogfaj jelent meg Magyarországon. Az egyike a fekete-fehér kontrasztos mintázatú ázsiai tigrisszúnyog – írta az egeszsegkalauz.hu. Emiatt már évekkel ezelőtt figyelmeztetést adott ki a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja. Ugyanis ez a rovart aktívan támad és csíp, és nem csak az embert, hanem házi és vadállatokat, kétéltűeket, hüllőket és még a madarakat is. A viszketés csak egy dolog, de legalább 22-féle vírust terjeszthet. Európában ebből a csípősszúnyogból már kimutatták a sárgaláz vírusát, a nyugat-nílusi vírust, a japán encephalitis vírusát, továbbá potenciális terjesztője a Zika-vírusnak is.