Szabó Simon nem mindig gondolta úgy, hogy színész lesz belőle. Sokkal inkább a konyha iránt érdeklődött már Körmenden, az általános iskolában is.
„Oda száműztek a szüleim, mert már két általános iskolából kidobtak” – kezdte nevetve a színész, aki igencsak tehetségesnek bizonyult már akkor a főzés terén.
„Körmenden volt háztartástan óránk, ahova vittem egy receptet, és olyan kaját csináltam, hogy az osztálytársaim mind tíz ujjukat megnyalták. Még a tanár is. Utána szakácssuliba mentem és a főzés szeretete a mai napig megmaradt. Az erre szánt időt persze lecserélte a színház. Mentem a haverjaim után, akik színházban játszottak.”
Simonnak az édesapja is színész és újságíró volt. Felmenőiből szívta magába a tudást, és az élethez való hozzáállását.
„Kezdeném a nagymamámmal, akitől megtanultam, hogyan kell egy családot összefogni. Édesanyám határtalan szeretetén túl, tiszteltem azt a munkatudatot, amit csak nála láttam. Negyven éven át dolgozott a Szabó Ervin könyvtárban. Rezdülését sem láttam rajta annak, hogy nem megy szívesen dolgozni. Ez a mai világban elképesztő nagy érték” – mondta Simon, majd az édesapjára, Ervinre terelte a szót.
„Aputól megtanultam minden mást. A szabadsághoz való viszonya egészen rendkívül volt, az emberekkel való kapcsolatteremtési és konfliktuskezelési képessége mellett. A több irányba szórható szeretetet is tőle lestem el. Aki ismerte, csak az értette szeretetének ilyenfajta egyetemes magaslatait. Olyan jó emberi kapcsolatai, tartós barátságai voltak. Nagyon szerették őt. Ahogy én is…Ha csak a felét meg tudom közelíteni, amit ő tudott, akkor már boldog ember leszek” – mondta a Pepita magazinnak.
