ACNEWS

Hazamehet a megkéselt bőnyi kislány a kórházból

Fotó: Lakatos Mariann / szülői engedéllyel
Fotó: Lakatos Mariann / szülői engedéllyel
Soha többé nem akar visszamenni régi iskolájába Mirella, akit a szülei otthon a kedvenc ételével, gyrossal várnak.
Hirdetés
Ad image

Rohamosan javul a hatodikos kislány állapota, akit egy hete az osztálytársa egy 20 centis konyhakéssel életveszélyesen megsebesített. Mirella pár napja újabb műtéten esett át, a tüdejéből kivették a légzését segítő csövet. „Mirike sebét lezárták, nagyon várja, hogy végre hazavigyük a kórházból, ami pár napon belül bekövetkezhet. Otthon a kedvenc kajájával, gyrossal várjuk – árulta el az AcNews-nak Horváth József, a hányatott sorsú kislány édesapja. – Úgy terveztük, hogy Mirikét a gyógyulása után a kisöccsével kivesszük a bőnyi iskolából és a feleségemmel azonnal kiköltöznek Salzburgba. Ugyanis ott dolgozom. De rájöttem, ez nem szerencsés. Fejezze csak be mindkettő az idei tanévet itthon. Most egy új iskolát keresünk neki, ősszel pedig már az osztrák iskolában kezdik az új tanévet.”

Mint arról az AcNews beszámolt, a bőnyi Szent István Király Általános iskola egyik hatodikos diákja halállistát írt. Amin az osztálytársa, Mirella neve az első helyen, lejjebb pedig az öccse, Rikárdó neve is szerepelt. Mirella és támadója a múlt hétfőn hetes volt, ezért az óraközi szünetben a teremben maradtak. Ott érte a kishíján végzetes szúrás a gyanútlan kislányt. Mirella már képes önfeledten kacagni. De a régi iskolájába soha többet nem akar visszamenni. Amint kiengedik a kórházból, kihallgatja a rendőrség. Letartóztatásban lévő támadója június közepéig a rákospalotai javító intézetben várja a sorsa alakulását.

Mirella édesapja egyelőre dolgozhat azért, hogy Magyarországon maradhasson a megszúrt kislánya mellett. Ehhez a jóérzésű olvasóink segítségére van szükség. Aki tud, az József és felesége alábbi számlaszámára küldhet anyagi támogatást: 12096736-01944145-00100009

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés